Szandiék gyászolnak!
A TV2 új műsorának, Az Ének iskolájának tanárnénije az elmúlt napokban ugyan továbbra is igazi profi módjára végezte a munkáját, forgatja a műsort, készült a diákjaival, a lelke tele van fájdalommal. Az énekesnő családja gyászol, egy nagyon fontos személytől kellett ugyanis búcsút venniük. A múlt hét csütörtökön örök álomba szenderült Szandi férje, Bogdán Csaba (52) édesanyja, Kati néni (†80). A zenész és az énekesnő hivatalos oldalukon köszöntek el a szeretett asszonytól.
![]() |
Januárban ünnepelték Kati néni 80. születésnapját, Csabi akkormég boldogan karolta át édesanyját |
„Januárban boldogan köszöntöttük édesanyámat 80. születésnapján. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a pillanat már megismételhetetlen lesz ebben a földi életben. Tegnap reggel még megsimogathattam a homlokát, és megköszönhettem neki azt a végtelenül sok szeretetet, amellyel életem folyamán elhalmozott.
Aztán eljöttem tőle, ő pedig örökre elaludt. A nővérek szerint már csak engem várt, aztán elindult a hosszú útra. Végtelen szomorúság van bennem. Egyedül az vigasztal, hogy tudom, ő már jó helyen van, és megszabadult a földi szenvedéstől. Nyugodj békében, drága Édesanyám!" – írta a szomorú szavakat közösségi oldalán Csaba a nemrég készült közös fotó alá, amelyen még boldogan öleli születésnapját ünneplő édesanyját. Az ünnepen felhőtlen örömmel vette körbe családja, unokáival, a zenészházaspár gyermekeivel is készült közös fotó.
Szandi szintén mély fájdalommal megtelt szavai olyan szeretetről árulkodnak, amelyet meny ritkán érez az anyósa iránt.
![]() |
Szandit és Csabát, valamint a gyerekeket, Domonkost (balról) Csabikát és Blankát megviselte a nagymama elvesztése |
„Második anyukámként szerettem Őt. Mindig mondta nekem: „Gizikém (így szólított), Te vagy az én fogadott lányom!" Minden gondolata a családja és az unokái körül forgott. Még élete utolsó napján is őket emlegette, őket hívta. A fájdalom, amit érzünk, leírhatatlan. El sem tudom képzelni, milyen lesz az élet nélküle. Annyira fog hiányozni! Drága Mama! Nyugodjon békében!" – köszönt el a Facebookon az énekesnő. Beszélni gyászukról egyelőre képtelenek.
B. P.
—————
—————
A címkék listája üres.